2009
Papp Lajos – Gyomai Kner Nyomda Zrt.
1949-ben született Debrecenben iskoláit is itt végezte. Szakmai pályafutását az Alföldi Nyomdában kezdte, 1967-től ofszet gépmesterként dolgozott, majd különböző vezető beosztásokon keresztül vezérigazgató helyettesként 1992. októberig. Ekkor vállalta el a Gyomai Kner Nyomda vezetését, aminek jelenleg is vezérigazgatója. Több mint harminc éve vesz részt a szakmai utánpótlás nevelésében óraadó tanárként, különböző vizsgabizottságok tagjaként, illetve elnökeként.
Rendszeresen felkért aktív tagként van jelen különböző szakmai versenyek zsűrijében, bíráló bizottságában. Mindig arra törekedett, hogy a környezetében dolgozó többi szakember is aktívan részt vegyen a különböző műszaki alternatívák kidolgozásában és a döntések előkészítésében. Alapvető szempont a számára, hogy műszaki végzettségű munkatársai rendszeresen kapjanak a szakmai érdeklődésüknek megfelelő feladatokat és megfelelő szakmai fejlődési pályán maradhassanak. Aktív és szerteágazó kapcsolatrendszert alakított ki és ápol környezete más szakmai szervezeteivel is. Jelentős érdeme, hogy a Gyomai Kner Nyomda a szerényebb műszaki lehetőségei ellenére is kiemelkedő minőségű termékeket gyárt, állandó nyertesei a nyomdaipari termékversenyeknek. Nemcsak elfogadja, hanem keresi a feladatokat, ha felvállal valamit, azt korrektül és magas színvonalon végzi el. Szakmai és emberi tulajdonságaival kiváló mintát nyújt a jövő generációjának.
Papp Lajos öt éven keresztül volt Szövetségünk elnökségi tagja.