A nyomdaipar legnagyobb elismerése a Magyar Nyomdászatért életműdíj.

A jelölt személyére vonatkozó javaslatot évente egy alkalommal írásban kell megküldeni a Szövetség ügyvezetésének.

A díjazott személyére javaslatot tehetnek magánszemélyek, cégek, szervezetek, szakmai sajtó és képzési intézmények.

 

A díj odaítélésnek feltételei:

  1. Sikeres és eredményes szakmai életpálya elismeréseként.
  2. Országosan vagy regionálisan a nyomdász hagyományok ápolásáért, a nyomdászközösség életének összefogásáért és fejlesztésért kifejtett tevékenységért.
  3. A nyomdaipari technológiai fejlesztésben nyújtott kiváló, alkotó, irányító, szervező és végrehajtó tevékenységért.
  4. Magas fokú szakmai és elméleti tevékenység elismeréseként, amely az iparágban a gyártási, technológiai, logisztikai fejlesztés területén kimagasló eredményhez vezetett.
  5. Az ifjú generáció, az utánpótlás nevelésének, szakmai tudásának fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységért.
  6. Az üzleti életben tanúsított korrekt magatartásért, az üzleti kultúra kialakításáért folytatott tevékenységért.

 

A díj annak a személynek adományozható, aki a fenti feltételek közül legalább három kritériumnak megfelel.

 

Jelölés beküldhető 2026. február 3. 15:00 óráig

Jelöléseiket az alábbi online jelölő lapon várjuk: https://docs.google.com/forms/d/1N4ftyokDraI52L1J9zIPrNrj6A32UrMKJlgUgCExtUU/edit