2019

 

Kerekes Imréné Kecskés Katalin támogató javaslata

Kerekes Imréné okl. villamosmérnök, gazdasági szakmérnök, okleveles üzemszervező. Pályafutása 44 éve az Alföldi Nyomdához kötődött, melynek első felében a többször megújuló nyomda beruházási folyamatait irányította, majd az utolsó két évtizedben a cég teljes műszaki életét. 2015-ös nyugdíjba vonulása óta a cég Felügyelő Bizottságának elnöke.

Habitusához közel áll a nyomdászközösségek munkájában való részvétel.  Társkezdeményezője volt a Nyomdaipari Karbantartók éves konferenciájának, amely 1982 óta folyamatosan működik. Több mint egy évtizede a PNYME Ellenőrző bizottságának az elnöke. Jelentős volt a szerepe az egyesület gazdasági stabilitásának megőrzésében.

Kiemelkedő szakmai munkát végzett a Nyomda- és Papíripari Szövetség számára az energia beszerzések saját menedzselésű lebonyolítását biztosító rendszer kidolgozásában.

Magas szintű felkészültségét igazolja, hogy szerzője vagy szerzőtársa több szakmai könyvfejezetnek, egyetemi jegyzetnek, számos folyóiratcikknek és konferencia előadásnak.

A Debreceni Egyetem és az Óbudai Egyetem óraadó tanára alap- és mesterképzésben egyaránt. Gyakran kap meghívást záróvizsga-bizottságok elnöki funkcióinak ellátására. A Debreceni Egyetem címzetes docense.

Elkötelezett, korrekt és etikus magatartását számos díjjal jutalmazták a szakma közösségei: Lengyel Lajos Díj (PNYME), Pro Federatio Díj, Hess András Díj (NYPSZ) és Huszár Gál Díj (Alföldi Nyomda).

Ha személyesebb oldalról közelítjük a karrierjét, akkor felmerül a kérdés, miért is választotta a 14 éves, törékeny debreceni lány a műszaki pályát. A választ talán még ő sem tudja, de helyesen választott. A Debrecenben ”ikonikus” Mechwart Gépipari Technikum kiváló tanulója lett, és innen egyenes út vezetett számára a Budapesti Műszaki Egyetemre. A végzést követően egy diplomával és egy férjjel tért vissza Debrecenbe. Álma volt, hogy szeretet alma materében, a Gépipariban lesz műszaki tanár. Az élet furcsa játéka, hogy férje, Kerekes Imre futott be pedagóguskarriert. Pályájának első évtizede kettős terhelést jelentett Kati számára. Egyszerre volt bonyolult műszaki feladatokat irányító mérnök és kisgyermekeket nevelő anya. Mint a legtöbb nő ő is simán viselte „multitasking” terheit.

Gyermekei a felnőtt korba érve folytatták szüleik hivatását. Péter több mint 20 éve a nyomtatott kommunikáció világában dolgozik. Ágnes pedig egy neves budapesti gimnázium tanára, igazgató-helyettese.

Kerekes Kati – mert a nyomdászok nagy családjában mindenki így hívja – a nyugdíjba vonulását követően sem nagyon lassított, őrzi hihetetlen munkabíró képességét. Élete munkahelye – az Alföldi Nyomda – ma is számít szakmai felkészültségére. A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület irányításában is fontos komplex, elemző szemlélete az Ellenőrző Bizottság élén.

Ma már főleg Budapesten él férjével, gyermekei és unokái közelében. Fanny és Balázs a nagyszülők szemefénye. Nem adták fel a debreceni családi fészket sem, hiszen ide is nagy a kötődésük.

Previous Article

Next Article


Fatal error: Uncaught ErrorException: file_put_contents(): Write of 1122 bytes failed with errno=122 Disk quota exceeded in /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-content/plugins/litespeed-cache/src/file.cls.php:172 Stack trace: #0 [internal function]: litespeed_exception_handler(8, 'file_put_conten...', '/chroot/home/fe...', 172) #1 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-content/plugins/litespeed-cache/src/file.cls.php(172): file_put_contents('/chroot/home/fe...', '@font-face{font...', 2) #2 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-content/plugins/litespeed-cache/src/optimize.cls.php(809): LiteSpeed\File::save('/chroot/home/fe...', '@font-face{font...', true) #3 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-content/plugins/litespeed-cache/src/optimize.cls.php(769): LiteSpeed\Optimize->_build_single_hash_url('https://fonts.g...', 'css') #4 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-content/plugins/litespeed-cache/src/optimize.cls.php(349): LiteSpeed\Optimize->_src_queue_handler(Array, Array) #5 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-content/plugins/litespeed-cache/src/optimize.cls.php(264): LiteSpeed\Optimize->_optimize() #6 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-includes/class-wp-hook.php(324): LiteSpeed\Optimize->finalize('\r\n<!doctype htm...') #7 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-includes/plugin.php(205): WP_Hook->apply_filters('\r\n<!doctype htm...', Array) #8 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-content/plugins/litespeed-cache/src/core.cls.php(477): apply_filters('litespeed_buffe...', '\r\n<!doctype htm...') #9 [internal function]: LiteSpeed\Core->send_headers_force('\r\n<!doctype htm...', 9) #10 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-includes/functions.php(5427): ob_end_flush() #11 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-includes/class-wp-hook.php(324): wp_ob_end_flush_all('') #12 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-includes/class-wp-hook.php(348): WP_Hook->apply_filters(NULL, Array) #13 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-includes/plugin.php(517): WP_Hook->do_action(Array) #14 /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-includes/load.php(1280): do_action('shutdown') #15 [internal function]: shutdown_action_hook() #16 {main} thrown in /chroot/home/fedprint/fedprint.hu/html/wp-content/plugins/litespeed-cache/src/file.cls.php on line 172