2015
György Géza
György Géza sikeres és eredményes szakmai életpálya elismeréseként kapja a díjat. 23 éve vezeti sikeresen az ország egyik jelentős és nagy hagyományokkal rendelkező nyomdáját. Kezdetben miniszteri megbízottként, majd a privatizációt (1997.) követően elnök-vezérigazgatóként.
Privatizációt követően meg tudta tartani a nyomdája nevét, nagyságrendjét, szakember állományát, piacát. Folyamatos technológiai fejlesztéseket végzett, végez. A térség, a magyar nyomdaipar egyik meghatározója, aki versenytársaival is képes összefogni a szakma érdekében is. Exportorientált. Országos szinten is hozzájárul a szakma presztízsének növeléséhez. Vezetésével múzeumot hoztak létre a cégénél. Több hagyományőrző esemény szervezője és támogatója. Személyesen is sokat tesz a nyomdászok közösségéért. 2003-tól 2013-ig Szövetségünk aktív elnökségi tagja volt.
Magas fokú szakmai és elméleti tevékenysége az iparágban a gyártási, technológiai, logisztikai fejlesztés területén kimagasló eredményhez vezetett.
Alapképzettségénél fogva elsősorban gazdasági területen emelkedett és emelkedik ki egyéni szakmai teljesítménye. Rendszeres résztvevője és gyakori előadója a közgazdasági konferenciáknak, de nyomdász szakmai konferenciákon is kedvelt, a gondolatait humorral is fűszerező előadó/szereplő.
Az általa irányított Alföldi Nyomda a nyomdász szakmunkásképzés egyik bázisának számít. Újjáépített oktató termekkel és gyakorlati műhelyekkel. A felsőfokú szakember utánpótlás neveléséért közös projektet indítottak a Debreceni Egyetemmel. Rendszeresen tagja az Óbudai Egyetem záróvizsga bizottságának.
Cége, az Alföldi Nyomda 2008-ban elnyerte az Üzleti Etikai Díjat, nemzeti vállalt kategóriában.
Nagyon jó emberi és szakmai kapcsolatokkal rendelkezik üzleti körökben egyaránt. Szavatartó egyéniség.
Én azt gondolom, hogy Géza eddigi tevékenysége összességében méltóvá teszi a díjra.