• Banner 1
  • Banner 2
  • Banner 3

Nyomdászok szövetsége

Nyomtatott Kommunikációért Alapítvány

Akapító okirat

Nyomtatott Kommunikációért Alapítvány

Alapító Okirat

Előzmények

A Nyomda- és Papíripari Szövetség, mint a Nyomtatott Kommunikációért Alapítvány alapítója 2015. július 1. napján tartott elnökségi ülésén egyhangú határozattal döntést hozott jelen Alapító Okirat módosításáról a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseinek megfelelően. Az alábbiakban a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg található.

 

I. Általános rendelkezések

Az Alapító Okirat jelen pontjában meghatározott jogi személy, mint Alapító (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény alapján, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján elhatározta, hogy a nyomdász társadalom egészét érintő, oktatási és továbbképzési feladatok megfelelő támogatására, valamint a hazai nyomdász kultúra megőrzésének és népszerűsítésének érdekében Alapítványt hoz létre az alábbiak szerint:

1.) Az Alapító: Nyomda- és Papíripari Szövetség (1114 Budapest, Bartók Béla út 41. fszt. 6., képviseli: Dr. Horváth Csaba elnök, lakóhelye: 4032 Debrecen, Nyék u. 53., nyilvántartási szám: Fővárosi Törvényszék 3072)

2.)Az Alapítvány neve: Nyomtatott Kommunikációért Alapítvány

Rövidített neve: NYKA

3.)Az Alapítvány székhelye: 1114. Budapest, Bartók Béla út 41. fszt. 6.

4.) Az Alapítvány honlapja: www.fedprint.hu

5.) Az Alapítvány jogalanyisága:

Az Alapítvány önálló jogi személy, amely saját nevében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. Az Alapítvány határozatlan időre alakul.

Az Alapítvány politikamentes közösségi kezdeményezés, amely nem folytat közvetlen politikai tevékenységet, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, illetve támogatást nem kap, célja és feladatai érdekében kész együttműködni minden szervezettel, közösséggel és személlyel, amely az Alapítvány céljainak elérésén munkálkodik.

Az Alapítvány vállalja, hogy a Ptk. rendelkezésein túlmenően az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény előírásait, valamint az egyéb jogszabályokban az alapítványokra előírt szabályokat maradéktalanul betartja.

Az Alapító jogait és kötelezettségeit az Alapító elnöksége gyakorolja és viseli. Az Alapító elnökségének képviseletére az elnök önállóan jogosult.

6.) Alapítvány típusa, csatlakozás az Alapítványhoz

6.1.) Az Alapítvány nyitott, ahhoz bármely magyar vagy külföldi természetes személy, jogi személy bármikor az Alapítvány fennállása alatt csatlakozhat anyagi vagy bármely más anyagi jellegű eszközzel, ideértve a személyes közreműködést, amennyiben az Alapítvány céljaival egyetért, jelen Alapító Okiratban foglaltakat elfogadja továbbá amennyiben az Alapítvány céljait anyagi eszközeivel, vagy bármely más módon (pl. tárgyi eszköz, berendezés, felszerelés, munkavégzés, önkéntes tevékenység stb. rendelkezésre bocsátásával/kifejtésével) támogatni kívánja.

6.2.) Az Alapítványhoz anyagi és bármilyen más, akár nem pénzbeli hozzájárulással (vagyontárgyaknak az alapítvány tulajdonba adásával stb.) lehet csatlakozni összeghatár meghatározása nélkül. A csatlakozók támogatásuknak az Alapítvány részére történő befizetésével, átadásával, tevékenységük kifejtésével nem válnak alapítókká.

6.3.) A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni az Alapítvány Kuratóriumánál az Alapítványnak történő felajánlás mellett. A csatlakozási kérelem és a felajánlás elfogadásáról az Alapítvány Kuratórium dönt, a döntésről a csatlakozó a kérelem beérkezésétől számított 45 napon belül kerül tájékoztatásra.

6.4.) A csatlakozást feltételhez kötni nem lehet.

 

II. Az Alapítvány célja és tevékenysége

1.) Az Alapítvány célja a papír alapú nyomtatás fejlesztése a 21. század kommunikációs kihívásainak megfelelően, a magyar nyomdászat értékeinek és kulturális örökségének megismertetése és népszerűsítése a társadalom széles rétegeinek körében, idehaza és külföldön. Az Alapítvány kiemelt fontosságot tulajdonít a nemzetközi színvonalú, a papír alapú nyomatás szükségleteit és fejlődését szolgáló közép- és felsőfokú oktatás megőrzésének, fejlesztésének, illetve a felnőtt képzés kiépítésének. A közép- és felsőfokú oktatás színvonalának növelése érdekében az Alapítvány támogatja az oktatási intézményeket, az ott folyó oktatató és nevelőmunkát, valamint a tudományos kutatást és az innovációs tevékenységet. Az Alapítvány támogathat, minden olyan karitatív jellegű tevékenységet is, amely a papír- és nyomdaipar széles szakmai közössége számára jelentőséggel bír. Az Alapítvány feladata a papír- és nyomdaipar integritásának megőrzése, a személyes szakmai kapcsolatok fejlesztése.

2.) Az Alapítvány célját az alábbi konkrét tevékenységekkel valósítja meg, amelyet az Alapítvány Kuratóriuma által meghatározott projektterv alapján végzi:

  • pénzbeli támogatás odaítélése;
  • rendezvény szervezése vagy rendezvény támogatása, ide tartoznak az adománygyűjtő rendezvények vagy konferenciák is;
  • oktatási célú támogatás, ennek keretében például eszközbeszerzés, nemzetközi oktatási kapcsolatok pénzbeli támogatása, diákok és diák csoportok pénzbeli vagy egyéb jellegű támogatása;
  • díjak, ösztöndíjak alapítása vagy adományozása.

Az Alapítvány támogatási tevékenysége nem irányulhat a támogatott személy vagy szervezet gazdasági haszonszerzésére vagy gazdasági vállalkozás jövedelemszerző tevékenységére.

 

III. Az Alapítvány vagyona és felhasználási módja

1.) Az Alapítvány induló vagyona- 2.000.000.- Ft, azaz kettőmillió forint. Az Alapítvány vagyonát gyarapítják a cégek és magánszemélyek adományai, illetve pénzbeli értékkel bíró felajánlásai. Magánszemélyek esetében adományként kell kezelni a személyes közreműködést is.

Alapító az induló vagyonon felül saját forrásból biztosítja az alapításhoz kapcsolódó induló költségeket és kiadásokat. Ezeket szintén, mint alapítói támogatást kell feltüntetni.

Az Alapító ellenszolgáltatás nélkül bocsátja az Alapítvány részére a székhelyet mindaddig, amíg a székhelyül szolgáló ingatlan a tulajdonát képezi.

2.) Az Alapító az Alapítvány induló vagyonát az Alapítvány céljainak elérése érdekében jelen Alapító Okirat aláírásától számított 8, azaz nyolc napon belül elhelyezi az Alapítvány nevének megjelölésével nyitott elkülönített bankszámlán/letéti számlán, mely összegnek a letéteményes bank által kiállított hiteles igazolása az Alapító Okirat mellékletét képezi. Az Alapítvány vagyonának teljes összege felhasználható az Alapítvány céljaira kérelem, pályázat, vagy kuratóriumi kezdeményezés útján, mint az Alapítvány vagyonának felhasználási módjaiként.

3.) Az Alapító törzsvagyont nem különít el, az Alapítvány teljes vagyona, valamint ezen vagyon hozadékai, továbbá az alapítást követően az alapítványi számlára érkező készpénzadomány teljes összege vagy a természetben nyújtott adományok az Alapítványi célok megvalósulását szolgálják. Az Alapítvány vagyonának felhasználásáról az Alapító Okirat rendelkezései, továbbá az Alapítványhoz csatlakozók által meghatározott és a Kuratórium által elfogadott feltételek keretei között a Kuratórium szabadon dönt szótöbbséggel.

4.) Az Alapítvány csak olyan módon vehet fel hitelt és vállalhat kötelezettséget, amely nem veszélyezteti az alapcél szerinti tevékenység ellátását és a működés fenntartását.

Az Alapítvány jogosult gyűjtési akciókkal, alapítványi csatlakozások elfogadásával és az alapítói vagyon kamathozadékaival bevételre szert tenni. Az Alapítvány fent megjelölt induló vagyona növekedhet az alapítói befizetésekkel, magánszemélyek, jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező csatlakozók készpénzes (bármely pénznemben) és természetbeni hozzájárulásaival, az Alapítvány rendelkezésére álló vagyoni eszközök hozadékaival, valamint a kezelő szerv gazdálkodásának eredményével.

5.) Az Alapítvány támogatása történhet készpénzzel, illetve az alapítványi célok elérését közvetlenül segítő szolgáltatások, vagyontárgyak felajánlásával, illetve személyes közreműködéssel. Ha a csatlakozó támogató rendelkezett vagyoni juttatása felhasználásáról, úgy rendelkezése érvényesüléséről a kuratórium gondoskodik.

A bevétel az Alapítvány céljainak megvalósítását szolgálja.

6.) Az Alapítvány vagyonát az Alapító által kijelölt Kuratórium kezeli. Az Alapítvány céljai megvalósítása érdekében vagyonával önállóan gazdálkodik, tartozásaiért saját vagyonával felel. Az alapítványi vagyon felhasználása során az egyedi kérelmek alapján a támogatásokról elfogadott pénzügyi terv és határozat alapján a kuratórium dönt.

Az Alapító a vagyoni hozzájárulásának megfizetésén túl az Alapítvány tartozásaiért saját vagyonával nem felel. A Kuratórium feladata az Alapítvány céljára rendelt vagyon leghatékonyabb működtetése, így különösen meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy az Alapítvány vagyonát a jogszabályoknak és a törvényes gazdasági lehetőségeknek megfelelően gyarapítsa.

7.) A Kuratórium vagy annak tagja által a feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az Alapítvány a felelős. A kuratórium tagja az általa e minőségében az Alapítványnak okozott kárért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint az Alapítvánnyal szemben.

8.) A Kuratórium pénzügyi tartalékok képzésével gondoskodik a hosszú távú és biztonságos működés fenntartásáról. Az éves pénzügyi tartalék mértékéről a Kuratórium minden pénzügyi év elején dönt, aránya nem haladhatja meg az Alapítvány vagyonának 40 %-át. Az Alapítvány vagyona csak államilag garantált, tőke védett értékpapírokba fektethető.

9.) Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak a jelen Alapító Okiratban lefektetett célok megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja és nem oszthatja fel, azt kizárólag a jelen Alapító Okiratban meghatározott tevékenységekre és csak céljainak megvalósítására fordíthatja. A gazdálkodással együtt járó kiadások és egyéb költségek kizárólag a gazdasági tevékenységből származó bevételből fedezhetőek.

Az Alapítványnak a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani.

Az Alapító és a csatlakozó az Alapítvány részére juttatott vagyont nem vonhatja el és nem követelheti vissza. Ez a rendelkezés vonatkozik az Alapító és a csatlakozó jogutódjára is.

 

IV. Az Alapítvány szervezete és működése

1.) Az Alapítványt, illetve az alapítványi vagyont az Alapító által létrehozott és megbízott 3 természetes személyből álló Kuratórium kezeli, amely a hatályos jogszabályok keretei között a meghatározott ügyrendje alapján végez kezelő, ügyvezető, irányító és képviseleti tevékenységet. A Kuratórium az Alapítvány legfőbb döntéshozó szerve. A kuratórium biztosítja az alapítványi célok folyamatos megvalósítását, ehhez megteremti a szükséges eszköz és feltétel rendszert. Dönt az alapítványhoz érkezett adományok elfogadásáról, illetve visszautasításáról.

2.) Az Alapítvány Kuratóriumát az Alapító Elnöksége jelöli ki határozatlan időre. A kuratóriumi tagokat az Alapító jelöli ki és a tisztség annak elfogadásával jön létre. A Kuratóriumnak – összeférhetetlenség miatt – nem lehet tagja az Alapító elnökségének tagja, a mandátumának lejártáig, továbbá az Alapítóval munkaviszonyban álló munkavállaló munkaszerződése megszűnéséig. A Kuratórium elnökét és titkárát szintén az Alapító elnöksége jelöli ki. A Kuratórium elnöke az Alapítvány képviselője.

3.) Kizárólag a Kuratórium dönthet az alapítványi célra rendelt vagyon felhasználásáról. Az Alapító a Kuratóriumot, mint az Alapítvány kezelő szervét csak akkor hívhatja vissza, ha az a tevékenységével az Alapítvány céljait közvetlenül veszélyezteti.

4.) A Kuratórium tagjai:

Kuratórium elnöke

Schuck István

lakcíme: 1046 Budapest, Vécsey K. u. 95

anyja neve: Stolcz Terézia

 

Kuratórium tagjai:

Korsós Ilona

lakcíme: 1111 Budapest, Kende u. 11. I.em. 1.

anyja neve: Juhász Ilona

 

Kuratórium titkára

Dr. Szentgyörgyvölgyi Rozália

lakcíme: 1031 Budapest Kadosa u. 48. I. em. 3.

anyja neve: Takács Rozália

5.) A Kuratórium tagjai munkájukat megbízási jogviszonyban, illetve munkaviszony keretében, díjazás mellett vagy díjazás nélkül is végezhetik. A Kuratórium tagjai részére abban az esetben és olyan mértékben nyújtható díjazás, vagy folyósítható költségtérítés, amely az Alapítvány céljának a megvalósítását és tevékenysége kifejtését semmilyen formában nem veszélyezteti.

Az alapítvány munkavállalót nem foglalkoztat.

6.) A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt azon személy,

  • aki vagy akinek közeli hozzátartozója, illetve részben vagy egészben tulajdonában álló gazdasági vállalkozás, továbbá akinek a munkáltatója a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletekben egyébként érdekelt,
  • akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi személy terhére másfajta előnyben részesít,
  • akivel a határozat szerint szerződést kell kötni,
  • aki ellen a határozat alapján pert kell indítani,
  • akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki a jogi személynek nem tagja vagy alapítója,
  • aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll vagy
  • aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.

Nem minősül előnynek a szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás.

7.) A Kuratórium működése:

A Kuratórium szükség szerint, de évente legalább három alkalommal ülésezik. Egy ülést az év elején, január 31-ig, egy ülést az Alapító közgyűlését megelőzően és egy ülést az év végén, december 31-ig kell tartani.

Üléseit a Kuratórium elnöke hívja össze. A Kuratórium ülését a Kuratórium titkára készíti elő és a Kuratórium tagjait írásban, igazolható módon az ülés kezdete előtt nyolc nappal, névre szóló meghívóval értesíti az ülés helyéről, idejéről és a napirendi pontokról, a meghívónak tartalmaznia kell továbbá az alapítvány nevét és székhelyét is. Írásbeli igazolható módon történő kézbesítésnek minősül: pl. ajánlott vagy tértivevényes küldeményként, továbbá a tagnak az elektronikus levelezési címére történő kézbesítés azzal, hogy a kézbesítés visszaigazolásra kerüljön (elektronikus tértivevény). A Kuratórium elnöke 8, azaz nyolc napon belül köteles összehívni a Kuratórium ülését abban az esetben is, ha azt a Kuratórium bármely tagja az ok és a cél megjelölésével írásban kéri.

A Kuratórium ülései nyilvánosak. Az ülésen az Alapító képviselője meghívott vendégként részt vehet, de szavazattal vagy tanácskozási joggal nem rendelkezik. A Kuratórium titkára készíti el a jegyzőkönyvet és foglalja írásba a határozatokat és vezeti a határozatok könyvét. A határozatok könyvében fel kell tüntetni a Kuratórium döntéseinek tartalmát, időpontját, és hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát és személyét.

A Kuratórium ülése akkor határozatképes, ha azon legalább két kuratórium tag jelen van. A Kuratórium a határozatait mindhárom tag jelenléte esetén egyszerű szótöbbséggel hozza, míg két tag esetén egyhangúlag hozza meg.

A Kuratóriumi ülésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a jelenlévő tag és a Kuratórium elnöke aláír. A Kuratóriumi ülésről távollévő tagot a Kuratóriumi ülésen meghozott döntésekről írásban – a jegyzőkönyv megküldésével –kell értesíteni.

A Kuratórium a döntéseiről az érintetteket elektronikus vagy postai küldeményben vagy személyes kézbesítéssel értesíti. A Kuratórium döntéseit elsődlegesen az Alapító honlapján (www.fedprint.hu) hozza nyilvánosságra, továbbá azokat hírlevél, vagy a szakmai sajtó útján is nyilvánosságra hozhatja. A kuratórium döntéseit tartalmazó dokumentumot vagy sajtó anyagot a meghozataltól számított 5 munkanapon belül közzétételre meg kell küldeni Alapító ügyvezetésének.

8.) A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik:

- az Alapítvány képviselőjének költségtérítése és érdekeltségének megállapítása az 5.) pontban foglaltak figyelembe vételével;

- az Alapítvány vagyonának egy harmadát meghaladó kötelezettség vállalása, kivéve, ha az ilyen szerződés megkötésére az Alapítvány képviselője előzetes felhatalmazással rendelkezik;

- az éves gazdálkodási terv meghatározása, a gazdasági beszámoló elfogadása;

- az Alapítvány céljainak meghatározása, pályázatok kiírása, azok értékelése, elfogadása, az éves tevékenységi terv megállapítása;

- az Alapítványi vagyon hasznosításának, felhasználásának a módja;

- az éves bevételek összegének felosztása és felhasználása;

- az Alapítványhoz történő csatlakozás elfogadása;

A Kuratórium évente legalább egyszer – az Alapító közgyűlését megelőző időpontban - tájékoztatja az Alapítót képviselő testületet (elnökség) az Alapítvány munkájáról, vagyoni helyzetéről, a pénz- és egyéb eszközök kezeléséről és felhasználásáról.

Az Alapítvány működése és szolgáltatásinak igénybevétele nyilvános körű. Az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratok a Kuratórium elnökével, illetve bármely tagjával előzetesen egyeztetett időpontban, az Alapítvány székhelyén szabadon megtekinthetők. A Kuratórium dönthet úgy, hogy az iratok tárolásának helye különbözik a székhelytől, de ezt a helyet nyilvánosságra kell hozni. Az Alapítvány működésének és szolgáltatásai igénybevételének nyilvánosságát, a beszámolóin keresztül, valamint elsődlegesen az Alapítvány a 7. pontban megjelölt honlapon biztosítja, továbbá azt hírlevél megjelentetése országos vagy helyi sajtó útján is biztosíthatja.

Az Alapítvány az Alapító által működtetett honlapon közzétett adatok folyamatos megtekinthetőségét legalább a közzétételt követő második üzleti évre vonatkozó adatok közzétételig biztosítja.

9.) Az Alapítvány képviselete:

Az Alapítvány képviseletére a kuratórium tagjai önállóan, korlátozásmentesen jogosultak. A Kuratórium tagjai bármely, az Alapítvánnyal kapcsolatos információt, hírt vagy véleményt csak a Kuratórium elnökével előzetesen egyeztetett módon hozhatnak nyilvánosságra vagy jelentethetnek meg.

A Kuratórium elnökének feladatai:

- képviseli az Alapítványt bíróságok, hatóságok és harmadik személyekkel szemben;

- gondoskodik róla, hogy az Alapítvány működése megfeleljen a pénzügyi és számviteli jogszabályokban foglalt előírásoknak (beszámolók, nyilvántartások stb. elkészíttetése);

- gondoskodik az Alapítvány törvényes működéséről;

- évente tájékoztatást ad az Alapító elnökségének és közgyűlésének az alapítvány működéséről;

- gyakorolja az Alapítvány munkavállalói felett a munkáltatói jogokat, kivéve a munkaszerződés megkötésével vagy megszűnésével, továbbá a munkabérrel kapcsolatos kérdéseket. Ez utóbbi munkáltatói jogok a kuratórium testületét illetik meg.

A Kuratórium titkárának feladatai:

- irányítja az Alapítvány adminisztrációját, tartja a kapcsolatot a hivatalos szervezetekkel;

- elkészíti az Alapítvány éves tevékenységi és pénzügyi tervét, valamint a pénzügyi év végén a beszámolókat az Alapító képviselete számára;

- gondoskodik az éves tevékenységi terv megvalósulásáról;

- kiemelt projektek esetében irányítja a projekt lebonyolítását;

- gazdálkodik az Alapítvány pénzügyi tartalékaival (állampapírok adás-vétele, egyéb banki ügyletek lebonyolítása),

- kapcsolatot tart az Alapítvány adományozóival, elvégzi a gyűjtések és akciók operatív irányító feladatait;

- gondoskodik az alapítványi célok kommunikálásáról, így különösen reklám és tájékoztató tevékenységet végez, irányítja a sajtókapcsolatot, elkészíti az Alapító honlapján közzétett dokumentumokat;

- személyesen is részt vesz a célok megvalósítása érdekében szervezett eseményeken, tanulmányokat készít és készíttet;

- ellenőrzi az Alapítvány másodlagos, vállalkozási tevékenységét, felügyeli az ennek keretében megvalósuló befektetési tevékenység szabályszerűségét és eredményességét;

- ellátja a Kuratórium által a hatáskörébe utalt egyéb tevékenységeket.

10.) A kuratóriumi tagság megszűnik,

-          a kuratóriumi tagságról való lemondással,

-          elhalálozással,

-          a Ptk. 3:22. § (1)-(6) bekezdésében, továbbá a Ptk. 3:397. § (3), (4) bekezdésében és a Btk. 61. § (2) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi és kizáró ok bekövetkeztével,

-          a Ptk. 3:398. § (2) bekezdése szerinti visszahívással,

-          a Ptk. 3:25.§ (1) bekezdés e) pontjában foglalt jogutód nélküli megszűnéssel, valamint

-          a Ptk. 3:25.§ (1) bekezdés f) pontjában foglalt cselekvőképesség a tevékenység ellátásához szükséges körben történő korlátozásával.

A Kuratórium tagját (tagjait) az Alapító visszahívhatja, amennyiben

- a Kuratórium tagja(i) nem az Alapító Okiratnak megfelelően tevékenykednek,

- az Alapítvány gazdálkodása tartósan (két egymást követő pénzügyi évben) veszteséges,

- vagyona jelentős mértékben (40 %-ot meghaladóan) vagy folyamatosan csökken.

 

V. Összeférhetetlenségi szabályok

1.) Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.

Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell.

A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.

Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült.

Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet.

Nem lehet vezető tisztségviselő, aki közügyektől eltiltó ítélet hatálya alatt áll (Btk. 61.§ (2) bek. i) pont).

Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.

2.) Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja.

Az alapító /alapítói jogok gyakorlója/, illetőleg törvényes képviselője és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban.

3.) A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.

 

VI. Záró rendelkezések

1.) Az Alapító tudomásul veszi, hogy az Alapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elnyeréséhez annak székhelye szerint Fővárosi Törvényszék nyilvántartásba vétele szükséges. Az Alapítvány tevékenységét a nyilvántartásba vételéről szóló határozat jogerőre emelkedése napján kezdheti meg.

2.) Az Alapító Okiratot az Alapító az Alapítvány nevének, céljának és vagyonának sérelme nélkül módosíthatja.

3.) Az Alapítvány nevében és javára történő adománygyűjtés – amely csak írásbeli meghatalmazás alapján végezhető – nem járhat az adományozók, illetőleg más személyek zaklatásával, a személyhez fűződő jogok és az emberi méltóság megsértésével. Az Alapítvány részére juttatott adományokat az adományozó nyilvántartásába beállított könyv szerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron kell nyilvántartásba venni.

4.) Az Alapítvány megszűnése

Az Alapítvány megszűnik, ha a bíróság az Alapítványt a nyilvántartásból törli. Az Alapítvány megszűnése esetén az Alapító által az Alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon a hitelezők kielégítése után visszaszáll az Alapítóra. Az alapítványhoz történő csatlakozás folytán megnövekedett, a megszűnés idején meglévő vagyont a hitelezők kielégítése után azonban az alapítványi célokkal azonos, vagy hasonló célú Alapítványok támogatására kell fordítani.

Az Alapítvány megszűnése esetén köteles a megszűnésekor esedékes köztartozásait rendezni.

5.) A jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, és a vonatkozó jogszabályok, így különösen az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV. törvényvonatkozó rendelkezései az irányadóak.

Záradék: Alulírott, mint az Alapító meghatalmazott jogi képviselője igazolom, hogy az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okirat módosítások alapján hatályos tartalmának.

…………………………………………………

Dr. Buglos Katalin Ügyvédi Iroda

dr. Buglos Katalin ügyvéd